Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Budai Gyuláné
Gombos Ildikó
 
   Születtem: 1945. 03. 05. Bogyoszló (Sopron m.)
Ált. Iskolai tanító, rajz szakos tanár, képzőművész vagyok, a békéscsabai művészek csoportjának tagja.

   Férjem néhai Budai Gyula, nyugdíjas igazgató.

Gyermekeim: Budai Gyula (1967.) Budai Ildikó Tünde (l972.) gazdasági mérnökök.

   Gyermek és ifjúkoromat Gyulán töltöttem.

A képzőművészeti élethez a nyugodt, gondtalan hátteret édesanyám biztosította, később mindezt férjem és gyermekeim adták. 

Gyulán 1959-ben végeztem az 1.Sz. Ált. Iskolában, 1963-ban érettségiztem a Gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban.

1966-ban tanítói diplomát szereztem a Debreceni Tanítóképző Főiskolán.

1978-ban rajz szakon tanári diplomát kaptam a Szegedi Juhász Gyula tanárképző főiskolán.

Negyvenegy évet tanítottam Debrecenben, Dobozon, Békéscsabán.
 

Tanítványaimnak rajz, kerámia szakköröket vezettem, országos, megyei és

városi versenyeket nyertem velük.

 
Gyermekkorom leggyönyörűbb foglalatossága a rajzolás, festés, formázás volt.
Első kiállításom 1963-ban volt, majd 1993-tól folyamatosan kiállítom kisplaszti-
káimat, festményeimet.

Alkotó tevékenységem során igyekszem nagy örömmel, szeretettel minden

felkérésnek eleget tenni.

Minden erőmmel arra törekedtem negyvenegy éves tanári pályám alatt, hogy
tudásomat maximálisan átadjam a következő nemzedéknek, úgy a festészetet,
formázást, mint a művészettörténet és népművészet gyönyörű rejtelmeit.
Örömmel, odaadással tanítottam tanítványaimat.
 
Amíg élek, sorsom bármiképpen alakul legszívhezszólóbb tevékenységem a
család és az emberszeretet után az alkotás gyönyöre.
Csak a végső gyengeség veheti ki kezemből az alkotás szerszámait.
Remélem még sok erőt kapok a sorstól, hogy sok szépet alkothassak életem
során.
 
                Egyéni kiállításaim:
                                   
                              Jókai Színház aulája, Békéscsaba
                                    Vadászati kiállítás: Dürer Terem, Gyula
                              100 Éves cukrászda, Gyula
                              Tőketerebes, Szlovákia
                              Művelődési Ház, Szarvas
                              Pallasz Galéria, Békéscsaba
                              Jókai-kollégium, Békéscsaba
                              Művelődési Ház, Csorvás
                               
                Csoportos kiállításaim:
 
                             Mokos Terem, Békéscsaba
                             Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba
                            Művelődési Ház, Békés
                             Szlovák Kultúra Háza, Békéscsaba
                             Fiume Szálló-Galéria, Békéscsaba
                             Ifjúsági Ház-Galéria, Békéscsaba
                             Szentes Művelődési Házból induló országos vándorkiállitások:
                             Békés, Szentes, Makó, Mezőhegyes, Tab
                             Homoródszentmárton Müvelődési Ház, Erdély
                             Művelődési Ház, Magyarbánhegyes
                            

                            folyamatos feltöltés alatt.....